Mit viseljen a tél típus ősszel?
Nagyon sokan kérdezik tőlem, hogy mit viseljenek ősszel, ha tél típusok. Az üzleteket elárasztják az avar színek, vagyis az őszi falevelek színei. Ezekről a színekről azt kell tudni, hogy nagyon kevés embernek állnak jól. Valójában csak az ősz típusoknak. Az évszaktípusokról már írtam nektek korábbi bejegyzésemben.
Biztosan ti is észrevettétek már, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy milyen színt viseltek az arcotok közelében. A stílusos megjelenés egyik alappillére a megfelelő szín kiválasztása. Ezt egyszerűen nem lehet kikerülni. Hiába tetszik meg egy ruha, és jól áll a fazonja, ha teljesen lehetetlen a színe számodra.
Be fogom nektek mutatni most példán keresztül. Természetesen egyáltalán nem mindegy, hogy hány éves személyről van szó. A 35 éves kor szinte vízválasztó. Ezen kor fölött fokozatosan lehet érezni az arc közelében a megfelelő színek fontosságát. Mostani modellem 20 éves, de azt gondolom, hogy még így is látható lesz, amit szeretnék bemutatni. A kor előrehaladtával pedig ez a különbség csak fokozódik.
Azt gondolom, hogy tél típusoknak nem érdemes elcsábulni az őszi színek felé. Mindig lehet alternatívát találni. Leginkább a hideg tél típus, akinek minden meleg árnyalat be fogja sárgítani az arcát. Az élénk telek és a sötét telek bizonyos árnyalatok felé már elmehetnek, így egy élénk tél a nap sárga, türkiz kék felé, vagy egy sötét tél a sötét türkiz zöld és szintén a nap sárga felé.
Íme egy hideg tél típus az ősz színeiben. Természetesen egy jó sminkkel és fiatalon ez sem vészes.
Javaslatom, ha valakinek már becsúszott egy mustársárga vagy nap sárga kabát, vagy ehhez hasonló, akkor egészítsd ki legalább a típusodnak megfelelő sállal, sapkával. Ez is sokat fog jelenteni.
Amennyiben nagyon szeretnél egy mustársárga színfoltot magadra, válaszd inkább táskaként. De akár kesztyűként is viselheted.
Ha a sötétkék kabátot választod, ugyanis az egy olyan szín ami minden színtípusnak jól áll, nagyon klasszul lehet majd a hideg színekkel kiegészítened. Ha viszont marad a nap sárga táska, akkor szűkíted a lehetőségeket.
Egy következő probléma, amikor azt már eltalálod, hogy hideg színt választasz, csak túl világosat. Itt láthatod!
Ilyenkor is megoldás egy jó smink, de egy sál csere is sok mindent megold.
Ha pedig bátor vagy, és választasz egy hozzád illő kabátot, megfelelő kiegészítőkkel, akkor a hatás nem fog elmaradni.
És ha most összehasonlítjuk az első fotót, ahonnan kiindultunk, és az utolsót, azt hiszem, a fotók magukért beszélnek. Tél típusok! Bátran nyúljatok a hideg, élénk színek felé ősszel is!
Fotó: Barta Balázs Helyszín: Imola Platán Hotel Ruhák: Orsay
Szerző: Tomasovszky Andrea stílustanácsadó, személyi stylist
Ha kérdésed van a témával kapcsolatban, itt bátran felteheted!